Irak és Kuvait világgazdasági jelentősége
Irak és Kuvait jelentősége akkor nőtt meg ugrásszerűen a világgazdaság számára, amikor felfedezték az Öböl-térség hatalmas olajkészleteit. Kuvait 1949-ben kezdte meg a nyersolaj kereskedelmi méretű kitermelését, és két évtized elteltével a világ hatodik legnagyobb olajtermelőjévé vált. Olajbevételét külföldi befektetésekre, főként értékpapírok vásárlásra fordította. Kuvaitnak sokáig nem volt érdeke az olajárak nagyarányú emelkedése, mert az árfolyamesést okozott volna a nemzetközi valuta-, kötvény- és értékpiacon. (Az iraki-iráni háborúban Kuvait semleges maradt, és hozzávetőleg 9 milliárd dollárral támogatta Irakot.)
Irak az olajbevételeiből hosszú távú katonai és gazdasági programokba kezdett, amelynek keretében nem csak fegyvereket, hanem titkosszolgálat segítségével tömegpusztító fegyverek előállításhoz szükséges technológiákat és anyagokat is vásárolt. Hamis kereskedelmi ügynökségeket hozott létre a titkos technológiák megszerzésére. 1982 és 1989 között az – iraki-iráni háború alatt – mintegy 42.8 milliárd dollárért vásárolt fegyvert. Szaddám az iraki hadsereget a világ egyik legerősebb haderejévé fejlesztette, és nem törte meg az Iránnal folytatott háború sem. Sőt, azt gondolta, hogy jelentős katonai tapasztalatokra tett szert, ami lehetővé teszi számára, hogy a Kuvaittal kapcsolatos területi követelésekről az aktív cselekvésre térjen át.
Az OPEC tagországok minden évben termelési kvótában szabályozzák az egyes tagállamok által kitermelhető olaj mennyiségét és megegyeznek a világpiaci árban. A megállapodásokat a tagországok többnyire nem tartják be. Az 1980-as évek végén az olaj árak alacsony szinten tartása nem volt érdeke a kőolajexportáló államoknak, így Iraknak sem. Kuvait és az Egyesült Arab Emirátusok több esetben túllépte a termelési kvótákat, ami a világpiaci árnak a csökkenését idézte elő, következésképpen komoly veszteségeket okozott az iraki-iráni háborúban eladósodott iraki gazdaságnak.
Irak éves exportjának 99 százalékát az olajexport adta. Az ebből származó bevétel az 1988. évi visszaeséstől eltekintve, 11 milliárd dollár körül mozgott évente.
Az olaj kitermelési kvóták szerepe az Irak-Kuvait helyzet fokozódásában
Az Öböl-országok olajügyi minisztereinek 1990. július 10-i dzsiddai értekezletén Irak követelését megvitatták, majd Kuvait, az Egyesült Arab Emirátusok, Irak, Irán és Szaúd-Arábia rögzítette az egyes országok pontos termelési kvótáit. Egy héttel később Irak újabb követeléssel állt elő, és azzal vádolta Kuvaitot, hogy a két ország határán (Bászra-dél) elhelyezkedő rumailai olajmezőn aránytalan mennyiségben termel ki olajat. (Az olajmező kissé átnyúlik a két ország határán.) A többlettermelésért 2.4 milliárd dollár jóvátételt követelt, amit Kuvait megtagadott. Kuvait hasonlóképpen megtagadta az iraki-iráni háború alatt felhalmozott kb. 9 milliárd dollár iraki adósság elengedését is. Sőt, Kuvait minden alkalommal felvetette az adósság visszafizetésének kérdését, amikor Irak területi követelésekkel állt elő.
A két ország képviselői szaúdi közvetítéssel 1990. július 31-én Dzsiddában találkoztak, ahol Kuvait hajlandó volt tárgyalni az iraki adósság leírásáról, valamint az Öböl egyik szigetének bérbeadásáról. A tárgyalásokon iraki részről azonban csak a Szaddám Huszein által már korábban hangoztatott követeléseket ismételték meg, miszerint Kuvait engedje át a vitatott területeket Iraknak, mondjon le a déli olajmezőkön az olajfúrási jogainak egy részéről, és nyújtson Iraknak 10 milliárd dollár nagyságú segélyt. A tárgyalások az iraki invázió miatt megszakadtak. A válság kirobbantásában döntő szerepe volt Szaddám „pánarab” elképzelésének, amelyet a Forradalmi Parancsnoki Tanácsnak a Baath párti ideológiája vezérelt. A célkitűzés az volt, hogy Irak vezető szerephez jusson az arab világon belül, és összefogást teremtsen az első számú ellenség, Izrael ellen, majd katonai erejével a perzsa-öböl térségében megszervezve a vezetést, diktálhassa az olajárakat. Korlátozottabb célja az volt, hogy kompromisszumos megoldás lett volna, hogy nagyobb mértékben részesedjen az iraki-kuvaiti határ térségben lévő Rumaila olajmező napi 1 millió hordónyi termeléséből.
A Kuvait elleni invázió előzménye
Irak az Irán elleni háborúból katonai tapasztalatokkal megerősödve került ki, a háború alatt folyamatosan fejlesztette haditechnikai eszközeit, új eszközöket vásárolt, a hadsereg létszámát jelentősen növelte.
A Kuvait elleni invázió megindításához hozzájárult az iraki belpolitikai, illetve a régióbeli és a nemzetközi politikai helyzetnek a kedvező alakulása, amelynek elemei belpolitikában a Baath Párt „pánarab” politikája, az adósságállomány (Irak számára visszafizethetetlen nagysága) és az iraki katonai potenciál fenyegetése Izrael ellen.
Az iraki-kuvaiti háborút kiváltó okok elsősorban magában az iraki rezsimben keresendők. Szaddám Huszein egyszemélyi diktatúráját és személyi kultuszát legszélsőségesebb formájában a hatalmi pozíciókat a családi és rokoni kapcsolatok közötti felosztáson keresztül valósította meg. A rendszer propagandája a Szaddám iránti feltétlen engedelmességet, valamint időszakonként más-más tartalmát tükröző, a közös arab nemzeti ügy iránti áldozatvállalást sulykolta az iraki népbe. Célkitűzés volt a személyes ambíción kívül, hogy Irakot a térség vezető hatalmává tegye.
Az első háború után Irán nem tudott talpra állni, ezért Irak lett a térség legnagyobb és legtapasztaltabb katonai erővel rendelkező hatalma. Mindezek alapján Irakban arra a következtetésre jutottak, hogy nyitva az út előttük, most megtehetik a regionális nagyhatalmi státusz irányába az első lépéseket, és egyúttal megoldhatják az országgal szemben fennálló adósságok, valamint az iráni háború utáni elégedetlenség okozta súlyos problémáikat.
Fontos szempont volt az is, hogy érvényesíthetik történelmi igényüket Kuvaittal szemben, és végre felrúghatják azt a területi elrendezést, amelyet szerintük Nagy-Britannia kényszerített az Öböl térségre, és amely egyik oka az iraki elégedetlenségnek is.
Kuvait elfoglalása
1990. augusztus 2-án éjfél után az iraki Köztársasági Gárda három elit harckocsizó hadosztálya a Safwan-Kuvait útvonalon, valamint Irak déli részén a sivatag felől megtámadta, és pár óra alatt elfoglalta Kuvaitot. Ezt követően a 28 országot magában foglaló szövetséges erők november közepére alakították ki azokat a főbb hadműveleti csoportosításokat, amelyek képesek voltak egy Szaúd-Arábia ellen irányuló megelőző iraki csapás felfogására és visszaverésére.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának intézkedései
Közben az ENSZ Biztonsági Tanács határozatai, amelyek meghozatalához az öt állandó tag konszenzusára volt szükség, megpróbálták békés eszközökkel rendezni a kialakult helyzetet és rávenni Irakot, hogy vonja ki erőit Kuvaitból. A kísérletek a bagdadi vezetés hajthatatlansága miatt kudarchoz vezettek.
A háborút közvetlenül megelőző időszakban több, a nemzetközi koalíció vezető államai, elsősorban az USA és Nagy-Britannia, túllépik az ENSZ BT határozataiban megfogalmazott célkitűzéseket, és Irak megsemmisítésére, illetve olyan hatalmi erők kialakítására törekszenek, ami hosszú távon biztosítja számukra és a fejlett ipari országok számára a térség olajkészletei feletti ellenőrzést.
A konfliktusban bebizonyosodott, hogy a nemzetközi koalíció vezető államai elsősorban saját érdekeiket, a világ jelentős olajtartaléka feletti ellenőrzés jövőbeni biztosítását tartották szem előtt, és csak másodsorban Kuvait felszabadítását.
Cél:
- Irak katonai potenciáljának megsemmisítése.
- Irakra vonatkozóan ENSZ BT határozatok végrehajtása.
- Új stabil erőegyensúly kialakítása, Irak gyenge maradjon.
- Az olajárak ésszerű visszaszorítása a fogyasztói vásárlóerő visszaállítása érdekében.
- A palesztin helyzet rendezése.
Az 1991. január 17-én kezdődött „Sivatagi pajzs„ („Desert Shield”) hadműveletet a február 24-én indított „Sivatagi vihar” („Desett Storm”) fedőnevű szárazföldi támadó hadművelet követte. A mintegy 100 órás hadművelet során a kuvaiti harctéren lévő iraki katonai erő zöme megsemmisült, a megmaradó részek menekülésbe kezdtek vagy megadták magukat.
