A háború kirobbanását előidéző tényezők
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kialakultak azok a körülmények, amik fegyveres konfliktusba taszították a két országot. A háború kirobbanását előidéző tényezők között a környező arab államok szerepe sem elhanyagolható. Az arab rezsimek közül anyagi erőforrásai, lakóinak lélekszáma és vallási jelentősége (zarándokhelyek) alapján Szaúd-Arábia már régen megkísérelte átvenni az arab világ vezetőjének szerepét. Ennek egyik akadálya Szaddám Huszein hatalomra jutása volt. Az iraki rendszer alakulását ezért sem Szaúd-Arábia, sem pedig a többi Öböl menti ország vezetői nem nézték jó szemmel. A fő veszélyt ennek ellenére az iráni iszlám forradalomban látták, mert az iszlám forradalom exportja mögött egy politikailag, gazdaságilag és katonailag erős Iráni Iszlám Köztáraság állt, ami „destabilizálhatja a monarchiákat” – ahogy hirdették. Az „oszd meg és uralkodj„ elv alapján Szaúd-Arábia sugallta az iraki vezetőknek a háború kirobbantását, miközben támogatásáról is biztosította Irakot.
Az arab világ általános helyezte szintén olyan körülményként vehető számba, amely a háborúhoz vezető utat egyengette. Egyiptom elszigetelődött az arab világban. Megüresedett a hatalom helye, amire a Szaddám vezette Irak is aspirált. Ehhez viszont kedvező lett volna egy „közös ellenség” elleni győztes háború, ami az arab világ védelmezőjeként tüntette fel Irakot.
1979. november 4-én Khomeini támogatásával elfoglalták az iráni amerikai nagykövetséget, és túszul ejtették a személyzetet. A konfliktus következményeként a kormány lemondott, majd Franciaországban nevelkedett közgazdász, Abdul Hasszan Baniszadr lett az elnök. Szaddám Huszein az Irán felöl érkező politikai és ideológiai veszélyt, valamint az Öböl államainak nyugtalanságát érzékelve, a helyzetet Irak vezető szerepének megalapozásra próbálta felhasználni.
Az Egyesült Államok diplomáciai álláspontja
Irak törekvéseit kezdetben az Egyesült Államok nem támogatta, sőt 1979. decemberében, amikor a szovjetek lerohanták Afganisztánt, Carter elnök kijelentette: ”Amerika megvédi Szaúd-Arábiát és az Öböl menti államokat minden idegen agresszióval szemben.” Az úgynevezett Carter-doktrínára válaszul Szaddám kinyilatkoztatta, hogy ő is megteszi ugyanezt, és 1980. februárjában kiadta a „Pánarab Chartát”.
A Nyugat tartott Khomeini radikális iszlám mozgalmának megerősödésétől, és mindenáron meg akarta akadályozni az iráni rezsim terjeszkedését a térségben. Az Egyesült Államok ezért inkább Irakot favorizálta, és 1982-ben levette a terrorizmust támogatók listájáról Irakot. 1984-ben az Egyesült Államok helyreállította Irakkal a diplomáciai kapcsolatot. Irak fő fegyverszállítója ebben az időben, régi szövetségese, a Szovjetunió volt. A kapcsolatok rendeződése után Nagy-Britannia, Franciaország és az USA is adott el fegyvereket Iraknak. Sőt az Egyesült Államok a háború alatt a térségre vonatkozó hírszerzési információkat is megosztotta vele.
1980. április 1-én az iraki forradalom síita párt, az al-Dawa merényletet kísérelt meg a keresztény Tarik Aziz miniszterelnök ellen, amelyre Szaddám könyörtelen megtorlással válaszolt. A párt tagjait halálbüntetéssel sújtotta, a síita kurdokat deportálta (mintegy 300 ezer személyt), és a síita középosztályt pedig a nagyobb városokból kitelepítette. A síiták vezetőjét, Mohamed Bakr-al Szadr ajatollaht az Általános Hírszerző Osztály (Muhabarát) vezetője letartóztatta, majd ki is végeztette.
Merénylet az iráni külügyminiszter ellen
1980. tavaszán Irán kormánya még abban reménykedett, hogy sikerül a feszültséget enyhíteni a két ország között. Azonban az iráni külügyminiszter kuvaiti körútjának első állomásán iraki ügynökök merényletet kíséreltek meg ellene. Szaddám ezek után elhatározta, hogy háború lesz. Döntéséhez az is hozzájárult, hogy a megdöntött sah rendszerének száműzött tábornokai, tisztjei, és politikusai azt állították, hogy az iráni hadseregnél teljes fejetlenség uralkodik, ezért nem lesz nehéz győzelmet kivívni. A harci kedvet növelte a nemzetközi Irán-ellenesség, amely az amerikai követség megszállásával vált általánossá. A feszült nemzetközi helyzet nyilvánvalóvá tette az iraki vezetés számára, hogy a háború esetén az amerikai vezetés semleges álláspontra helyezkedik.
Megindult az első támadás Irán ellen
1980. szeptember 15-én az iraki televízióban Szaddám nyilvánosan széttépte az 1975-ös algíri egyezményt, amely a Shatt-el Arab felét átengedte Iránnak. Majd hét nappal később az iráni olajban gazdag Khuzisztán határterületének lerohanásával megindította a támadást.
Irak határozott intézkedéseket foganasított az ország háborúra való felkészítésére. Növelte a hadianyag-beszerzését, emelte a haderő létszámát, javította és intezívebbé tette a kiképzést. És bővítette a Baath Párt hadseregét képező Népi Milicía létszámát.
Ebben az időszakban Iránban a fő figyelmet a belpolitikai küzdelemre fordították, amelynek egyik célpontja az iráni fegyveres erő volt. A sah és környezete a győztes forradalom számára megbízhatatlanná vált. Az Iráni Iszlám Köztársaság új „forradalmi„ hadserege, az Iszlám Forradalmi Gárda szervezése alatt állt.
A háború megindulásakor az iraki szárazföldi haderő létszáma 200 ezer fő volt, míg az iráni szárazföldi haderő csak 150 ezer főt számlált. Irak 12 hadosztállyal rendelkezett, míg Irán 6 hadosztállyal.
A felkészülés időszakában Irak három támadó hadműveleti csoportosítást hozott létre: Szulejmánia, Kanakin, valamint Amara és Bászra körzetében.
Szaddám maga írányította a hadműveleteket, holott katonai képzettsége nem volt. És megpróbálta megismételni az 1967-es hatnapos Izrael által alkalmazott nyitó hadmozdulatok sikerét. Hamarosan kiderült, hogy az iráni légierő gyorsan reagál a támadásra. Az iraki légvédelem alkalmatlan a feladatára, ezért a franciáktól kért segítséget.
Szaddám Huszein 1980. szeptemberében az alábbi követeléseket terjesztette be Iránnak:
- Ismerje el Irak elidegeníthetetlen jogait területe és vizei felett (az algíri megállapodás revíziója).
- Szüntesse meg az Irak belügyeibe való beavatkozást.
- Ne támogassa az észak-iraki kurdokat.
- Adja vissza a sah hadserege által elfoglalt három szigetet az Egyesült Arab Emirátusoknak.
- Irán ismerje el a jószomszédi viszony elvét az Irakkal fenntartott kapcsolatában.
Az iráni követelést 1980. szeptemberében Baniszadr iráni elnök tette közé:
- Az iraki agresszió következményeit azonnal számolják fel.
- Az iraki csapatok feltétel nélkül vonuljanak ki Irán területéről.
- Irak ismerje el bűnösségét és fizessen háborús kártérítést.
Az iráni vezetés álláspontját tükrözik Muhamed Ali Radzsi vallási vezető szavai: ”Allahnak hála, az iszlám forradalom ellenségei maguk ásták meg sírjaikat a támadással. Allah azt akarja, hogy Irak népével együttműködjünk Szaddam és gyilkos rezsimjének megdöntésében.” E szerint az Iráni Iszlám Köztársaság vezetői és a Baniszadr által vezetett polgári irányzat nem azonos módon közelített a háborúhoz.
Irak háborús célja az volt, hogy
- felszámolja a reá nézve megalázó szerződést,
- visszaállítsa ellenőrzését a Shatt-el-Arab fölött,
- autonómiát biztosítson az iráni Khuzisztán (Arabisztán) számára,
- megbuktassa Khomeini rezsimjét és
- Szaddam Huszein legyen az arab világ vezetője.
A háború 1985. tavaszára egyre inkább elfajult. A hadviselő felek egyre inkább nyúltak a zsaroló célú katonai akciók eszközéhez. Irak majdnem abszolút fölény birtokában, széles körű támadásokba kezdett különböző polgári célok, városok lakott területei felett. Erre válaszul az iráni haderő tábori tüzérséggel, föld-föld rakétákkal mért csapásokat iraki lakott területekre. A légi, illetve tűzcsapások nem kímélték egymás fővárosait sem. 1985. elején az iráni fegyveres erők elérték a Tigris folyó nyugati partját és rövid ideig a hídfőt is foglalták ott. Az iraki csapatok az egyiptomi lőszerszállításoknak köszönhetően felmorzsolták a támadóerőket.
1986. júliusában Irak támadni kezdte az iráni hajószállítmányokat, mire válaszul Irán Kuvait tengeri hajószállítmányait kezdte el támadni.
1986. novemberében váratlanul kiderült, hogy az Egyesült Államok és Izrael titokban fegyvereket adott el Iránnak. Ekkor úgy tűnt, hogy megrendült az amerikai politikai tekintélye az Irakot támogató arab országokban, ennek kapcsán jelenhette ki Szaddám: ”A cionizmus és az imperializmus között mindenféle összeesküvés folyik”.
1987. januárjában az iráni csapatok Bászra, a második legnagyobb iraki város irányában támadtak, mindenre, ami lőtávolába került.
Az Egyesült Államok közben kidolgozta az Öböllel kapcsolatos biztonsági kérdéseket és katonapolitikáját. Ez kapóra jött Kuvaitnak, és arra kérte az USA-t, hogy segítse megvédeni az olajkivitelét.
Az „Anfall” offenzíva
Irak vegyi fegyvereket vetett be a mintegy hét hónapig folyó úgynevezett „Anfall” offenzíva során, amelynek következtében az elpusztított falvakban mintegy 50-100 ezer kurd lakos tűnt el vagy vesztette életét. Az ENSZ határozatban ítélte el Irakot a vegyi fegyverek alkalmazásáért. Azonban az Egyesült Államok és több nyugati ország kormánya csak a háború záró szakaszában hagyott fel Bagdad katonai és politikai támogatásával.
Az ENSZ BT 598. számú határozatában (1987. augusztusában) tűzszünetre szólította fel a feleket. Irak elfogadta a határozatot, míg Irán nem adott egyértelmű választ, és a háború folytatódott. Az amerikai és európai hadihajók jelenléte megértette Iránnal, hogy Washington nem nézné jó szemmel esetleges győzelmét az Öbölben. A hosszú háború 1988. július 18-án ért véget, amikor Khomeini ajatollah is elfogadta az ENSZ által meghirdetett tűzszünetet.
Irak háborúja arányaiban is szörnyűséges volt, mert nemcsak hadseregeket mozgósított és küldött harcba egymás ellen, hanem egész népeket. Az áldozatok száma is nagyobb volt, mint az elmúlt negyven év összes arab-izraeli háborújáé.
A háború következményei:
- Irak több mint 70 milliárd adósságot halmozott fel.
- 5000 hadifogoly Iránban maradt.
- A háborúban Irak 120 ezer halottat vesztett és 300 ezer sebesültje volt.
- Shatt-el Arab hajózhatatlanná vált.
- A dezertált iraki katonák dél-iráni mocsarakban bűnözői csoportokat alakítottak ki.
Az irak-iráni tűzszünetet, illetve a két ország határait 1988. augusztus 20-tól az ENSZ által felállított többnemzetiségű katonai megfigyelőkből álló békefenntartó erő ellenőrizte.
A háborút véglegesen lezáró békeszerződést Irak és Irán között a felek, de főleg Irak merev magatartása miatt nem sikerült megkötni.
