A mezopotámiai civilizáció a hatalom és a tudás alkotó és szervező központja, amit a sors arra szánt, hogy évezredekig fennmaradjon. Sok évvel ezelőtt született, hogy az asszír uralkodók és rettegett hadaik feldúlták volna Palesztinát kitörölhetetlen nyomot hagyva ezzel a Bibliában.
Bölcsője a Perzsa-öböllel szemben, egy „új” földön ringott, egy olyan területen, ahol megvolt az észak irányú terjeszkedés lehetősége, és amely a városok később Sumer néven ismertté vált hálózatának szülőföldje volt.
Mezopotámia a társadalmi és technológiai fejlődés hajnalán
Több mint 5000 évvel ezelőtt ez a régió az ember megtelepedés szempontjából elég mostoha volt, mivel túl sok volt a víz, a két folyam áradásaival pedig az emberek akkortájt még nem tudtak megbirkózni. A Zagrosz hegyvonulatainak (Irak és Irán között) és a Taurusz-hegység (Irán, Irak és Törökország között) lejtőin, valamint Libanonban és Palesztinában mindenfelé megtalálhatók az újkőkor idejéből (10 000-3500) az első fontos élelemtermelési (növénytermesztési és állattenyésztési) újítások, valamint a közösségi élet (nagy falvak) kialakulásának nyomai. Ha a hegyvidéki régiókat lelki szemeink előtt egy képzeletbeli vonallal összekötjük, akkor megkapjuk a termékeny félholdnak nevezett ívet. Az újkőkor végén (6000-3500) fontos vívmányok terjedtek el térségben, főképpen technológia területén. A mezopotámiai lakosságnak fokozatosan egyre nagyobb térre lett szüksége, hogy kiaknázza az újításokat, melyek révén lehetővé vált az intenzív gabonatermesztés, és teljesen kifejlődött egy új társadalmi tendencia, a munkamegosztás és a társadalmi szerepek elkülönülése. Tulajdonképpen ebben a korban alakul ki, amit társadalomnak nevezünk, vagyis azon emberek csoportja, akik különböző szerepekben, a hierarchia különböző szintjén tevékenykedve hozzájárulnak a csoport, mint egység növekedéséhez. Ezeket az alapvető változásokat a megtelepedés és közösségi élet új formái kísérték. Létrejöttek a nagy falvak illetve a falvak hálózatai. Ez viszont még nem az Alsó- Mezopotámia fejlődésének kora volt, hanem a Zagrosz hegyvonulatától keletre fekvő területé, ahol Szúsza feküdt.
Szúsza a szülőföldje egy rendkívül ősi kultúrának, az elámi civilzációnak, amely életbevágó szerepet játszott a Közel-Kelet történelmében. A térség az ottani városról, Szúszáról kapta a nevét ,a mely évezredeken át kiemelkedő szerepet játszott, még a Perzsa Birodalom (539-323) felemelkedése idején, és annak egyik fővárosa lett. A szúsziánai térség (mai Irán területén) földrajzi értelemben alkalmas terep volt az első városok létrejöttéhez, viszont a Sumer városállam kialakulásában hamarosan átvette Szúszától a fejlődés és hatalom központjaként betöltött szerepet.
A sumerek és az első városállamok felemelkedése
Alsó-Mezopotámia i.e 3500 körül folyamatosan kiterjesztette hatalmát a környező területekre.
A lakosság a falvak valóságos hálózatát hozták létre, melyek közül néhány a vallási, közigazgatási és katonai jelentőségének köszönhetően várossá fejlődött. E városok között Uruk volt a legjelentősebb, de meg kell említeni Eridut, Urt, Kist, Ummát és Larszát is. A Zagrosz hegyvonulatain túl még mindig Szúsza volt a legfőbb hatalom, de kelet felé egyéb városok is kezdtek felemelkedni.
Az írás és az államiság kialakulása
Rövid időn belül (3000-2900) az új mezopotámiai kultúra megteremtette vagy inkább talán feltalálta a várost, az államot illetve az írásrendszert. A népesség a 3500 körüli lélekszámhoz viszonyítva hatalmas arányban megnövekedett, ami a legnagyobbrészt a gabonatermesztésnek, és az öntözőcsatorna-építés kora formáinak, a földparcellák kialakításának, valamint általánosabb síkon az energiaforrások bőségének volt köszönhető. A sumereknek a korai fázisban elegendő munkaerő állt rendelkezésükre a hatalmas építmények, mint például templomok és paloták felépítéséhez. Képesek voltak kezelni a hatalmas felhalmozott árumennyiséget és megszervezni az élelem és az eszközök elosztását csakúgy, mint a felelősség és feladatok megosztása.
Mezopotámia öröksége – az ékírás hatása
Mezopotámiában az írás volt az egyik legfontosabb kulturális tényező. A nedves anyagból készült táblákra, kőszobrokra és sziklafelületekre vésett írásjelek ékre emlékeztető alakja miatt ékírásnak nevezett írás 3000 éven át marad fenn és gyakorolt hatást feltalálóinak irodalmára, sőt mitológiájára. A Sumerben született írásrendszer az egész Közel-Keleten elterjedt. Keleten az elámi civilizáció, a szúszai kultúra egy hajtása vette át az új találmányt, hozzátéve ahhoz saját eredeti elemeit. Északon először az akkádok (majd az asszírok, illetve a babilóniak), majd hurrik, az anatóliai hettiták, valamint később uraturiaknak nevezett népcsoport alkalmazta az ékírást.
Nyugati régiókban Ebla, illetve „Amurrú földjének”(ez volt ugyanis Palesztina és Szíria akkori elnevezése) sémi népei is átvették a mezopotámiai írást. Hála az írás feltalálásának, illetve annak, hogy különböző 3. évezredi mezopotámiai birodalmakban oly széles körben használták, ma bőven akadnak írásos források, melyek alapján megpróbálhatjuk megérteni eme ókori népek történelmét és kultúráját.
Egy évezredes időszakon belül számos hatalmi főszereplő követte egymást: az úgynevezett korai dinasztikus korban a sumerek, a híres Sarrukin király alapította Akkád birodalom idején az akkádok. Ezután egy barbár hódításokkal fémjelzett átmeneti kor következett, majd végül az uri uralom létrejöttével kezdetét vette a „sumér reneszánsz”, amit a szakemberek körében Úr illetve uri dinasztia elnevezéssel illetnek.
