Az asszírok és a babilóniaiak történelme, mítoszai és vívmányai ámulatba ejtették az utókort, e népek ősisége, nagyszerűsége és hatalmassága, valamint az emberiség hátrahagyott emlékei révén. A hajdan oly fenséges városok elnéptelenedése, illetve a különböző kultúrák átfedése hozzájárult a történelmi emlékezet folyamatos és feltartóztathatatlan felhígulásához, ennek eredményként alig néhány évszázaddal ezelőtt általánossá vált asszír-babilóniai kultúra és történelem fogalmának használata. Ami azonban gyakran homályos, és nem pontosan körülírt, határozottan mitológiai tartalmú és egyes esetekben pedig téves.
A nyugati hagyomány olyan epizódokat hagyott róla örökül, melyek legnagyobb részben anekdotákká silányultak, vagyis kulturális összefüggéseik merőben eltérnek az eredetitől, így nem képviselnek érvényes történelmi dokumentációt.
A görögök, rómaiak, zsidó-keresztény világ jelentősen hozzájárult annak az elképzelésnek a megteremtéséhez, miszerint a Közel-Kelet egyrészről „puhány”, kéjelgő és feslett, másrészről viszont az isteni megtorlás rémisztő, gonosz, és kegyetlen végrehajtója.
A tradíció megszakadása, illetve a keletről szóló ókori művek elpusztulása végleges „fekete lyukat” hagyott az írások, források terén, így állandóan homályban maradt az igazság e távoli népek kultúrája felől. Amikor a középkor második felében, majd az újkorban ismét megnyíltak a kapcsolatok a kelet és nyugat közt, felélénkült az ókori Közel- és Közép-Kelet iránti érdeklődés is. A XVII. században megkezdődött az eredeti helyszínekről származó írásos források beáramlása Európába.
Pietro della Valle, egy római arisztokrata, aki hosszas zarándoklatai során keresztül-kasul bejárta a Közép-és a Közel-Keletet lenyűgöző romokról és egy rejtélyes írásrendszerről számolt be.
Más utazókra az ókori perzsa városok tettek mély benyomást, és bár különböző mértékben, de ők járultak hozzá a ma asszírológiaként ismert tudományág létrejöttéhez.
Mint például Carsten Niebuhr, a XVIII. századi földrajztudós, aki bámulatos írásos forrásanyaggal szolgált az ókori Közel-Keletet illetően, akinek a mai Moszul mellett sikerült azonosítania Ninivét. Azok közt viszont, akik erejüket az ókori Közel-Kelet kutatásának és dokumentálásának szentelték, nemcsak tudósok, hanem kereskedők, diplomaták és művészek is akadtak. A régészeti felfedezések és az ékírásos iratok megfejtéséhez az adathalmaz rohamos növekedését hozta magával, és olyan civilizációk kerültek felszínre, mint például a sumér, melyet korábban homály fedett.
Az asszír és babilóniai civilizáció eredete
Az „asszír-babilóniai civilizáció” kifejezés tehát a szó szoros értelmében azon történelmi események, tények, és személyek együttesére vonatkozik, amelyek előkelő szerepet játszottak Mezopotámia i.e. 2. és 1. évezred (kb.2000-5000 fejlődésében). Meg kell azonban jegyezni, hogy a fenti kultúrák eredete az azt megelőző évezredekre nyúlik vissza (3000-2100), ez a korszak volt ugyanis a tanúja a sumer és akkád civilizáció felemelkedésének. Így tehát nem csoda, hogy az asszír-babilóniai civilizáció első fontos tényezője, ami legjobban felkelti kíváncsiságunkat és képzeletünket .
„Mezopotámia” elnevezés onnan ered, hogy a „ folyók közti ország” a Tigris és az Eufrátesz, mai Irak területén fekszik. A sumérek hozták létre az első olyan civilizációt, melyről írásos források tanúskodnak, méghozzá Mezopotámia déli részén, mai Dhi Qar (Naszirija) tartományi kormányzóság területén. Hogy a sumerek honnan jöttek, azt nem tudjuk, és az általuk beszélt nyelv sem áll rokonságban egyetlen ismert nyelvvel sem. Az északabbra fekvő területekre az akkádok települtek be, akik egy sémi nyelvet beszéltek, amely rokonságban áll a ma is beszélt nyelvekkel, olyanokkal mint az arab, az arámi vagy a héber.
A későbbi korokban az akkád nyelvet két dialektusra oszlott. Északon, Moszul és Kirkuk közt az asszírt. Míg délen a mai Dijála, Bagdad és Babil tartományok, valamint a félreeső tartományok területén a babilóniait beszélték.
Az akkád ajkú népek átvették az uralmat a sumer ajkúak felett, pontosabban déli akkádok, vagyis a babilóniaiak gyakorlatilag felváltották a sumereket. Utóbbit viszont örökül hagyták nyelvüket és irodalmukat a hódítókra , így a sumer és tanult emberek nyelve lett, hasonlóan a latin nyelvhez a későbbi Európában.
A mezopotámiai kultúrák keveredése és hatása
Asszíria és Babilónia történelmét az események és sokfélesége, valamint bonyolult politikai és kulturális összetettség jellemzi. Mezopotámia területén sokféle etnikai és kulturális csoport játszott szerepet. Ott voltak az amurrúk, az arámiak, a káldok és egyéb nyugati –sémi népek, akik félnomád életmódot folytattak, és egyfajta arisztokratikus felépítésű társadalomban éltek.
A hurrik, illetve egyéb többnyire a hegyvidéki térségekből érkezett népcsoportok északról jöttek, a hettiták és az urartuiak pedig Törökországból. Keletről vándoroltak be a kassúk, valamint a Mitanni indoárja elit rétege a Zagrosz-hegységből származó népek, például a lullubitik és a gutik, illetve az elámiak, akiknek központja Szúszában vagyis mai Kuzisztán (Irán) területén feküdt.
Különleges, bár egyben méréskelt szerepet játszott Egyiptom, amellyel a Mezopotámia gyakran folytatott élénk kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatot.
Babilónia bukása és a perzsa hódítás
Bár az asszír-babilóniai civilizáció egészen keresztény éra kezdetéig fennmaradt, politikai függetlenség már 536-ban megszűnt, a perzsák Nagy Kürosz vezetés alatt bevették Babilont, és nekiláttak, hogy megteremtsék a történelem egyik leghatalmasabb birodalmát, amely többé-kevésbé közvetlen ellenőrzése alatt egyesítette a Közel-és Közép-Keletet, kiterjesztve politikai és kulturális hatását a mediterrán térségre. A perzsa kultúra a babilóniai civilizáció számos vonását felvette és közvetítő szerepet töltött be a Közel-Kelet és görög kultúra között. Babilónia öröksége a római és görög kultúrán keresztül maradt fenn.
A babilóniai örökség és a Biblia szerepe
Az évszázadok folyamán elsősorban a Biblia mesélte tovább a civilizáció viszontagságainak és jellegzetességeinek történetét. Az egyik legsúlyosabb probléma, amivel a Közel-Kelet kutatóinak szembe kell nézniük, a stabil és biztos kronológia hiánya. Az i.e 3. és 2. évezredre vonatkozó évszámokat nem elég hozzávetőlegesnek tekinteni, tisztában kell lenni, hogy csupán megegyezésen alapulnak. Néhány szövegnek köszönhetően, melyeket az I. Babilónia dinasztia egyik uralkodójának, Ammiszadúqának (XVII.század) keletkeztek és melyek a Vénusz bolygóra vonatkozó megfigyeléseket tartalmaznak, a tudósok hipotetikus kronológia rekonstrukciókat dolgoztak ki abszolút dátumokkal. Azonban a szövegekben leírt jelenségek sajátosságainak csak egy időintervallumot sikerült meghatározni, melyen belül ezek a jelenségek előfordulnak.
Ezért van egy „maximális” dátum vagyis egy legrégebbi, melynek alapján a tudósok megalkották a hosszú kronológiát, illetve egy minimális dátum a kronológia alapját képezi.
